2012. december 10., hétfő

28. Mr.X

Hali! Most csak annyit, h büntiben voltam...☺
Jaaa és tudjátok, h volt ez a Mr.X dolog...szvazást indítok, h ki mennyire dőlt be neki..én megjegyzem nagyon..:P
  
 A légkör szokásostól eltérően feszült volt, talán közre játszott az is, hogy ma Hilaryvel elutazunk meg Zayn meeeeg Niall!!! Taps!! Ezek ketten megint egymásra találtak..Wááá! Mi meg Zaynnel...hát....TOP SECRET!♥☺
 A csöndben szinte az is hangosnak tűnt, mikor a bőröndömnek húztam be a cipzárját. Zayn, meg csak ült az ágyamon, és bámult maga elé...
  -Zayn összecsomagoltál már??-álltam oda mellé, és megsimítottam a nyakát hátulról. Összerándult kicsit, mire elmosolyodtam, felnézett rám és bólintott és egy fáradt mosolyt megengedett magának.
  - Rendben...-ültem le mellé és megöleltem. Majd kicsit elhúzódtam, hogy lássam az arcát.- Úristen Zayn ne nézz már úgy, mintha meghalt volna valaki!!- pirítottam rá kedvesen. Mire ő elvigyorodott és megcsókolt. Még  mindig ugyanaz az érzés, ha megcsókol mint legelőször...érzem, ahogy közeledik az adrenalin megemelkedik, az arcom forró, és mikor ajkai elérik az enyémet...
 Homlokát az enyémnek támasztotta, majd megcsókolt megint, megint és megint..
  -Ez....kezd kicsit kínos lenni gyerekek..-szólalt meg valaki, akit eddig nem is vettünk észre.Mindketten elkaptuk a fejünket a hang irányába...a sarokban lévő székben, ott ült Harry és vigyorgott.
  -Te meg..mikor jöttél be?-kérdezte Zayn és felhúzta a szemöldökét.
  - Egy 10 perce....ha nem előbb....-húzta még szélesebbre a vigyorát.
  -Na és mit akarsz?- váltott durvára.
  - Nem én...Paul. És úgy látszott nagyon sápadt....-itt kicsit elgondolkodott. AJAJ!- Talán rájött, hogy...(?)....semmi, nem is csináltam semmit. Boo azt mondja ő sem, így nem tudjuk mi baja van, de szerintünk fontos lehet.
  -Rendben, menjünk...-fogtam meg Zayn kezét, és megkerestem a piros félcipőmet és elindultunk.
Mikor beléptünk egy kis ....Raktárba?! ez melyik hülye ötlete volt???
  -Helóóóóóóóóóóóóó!!!! Mizúúúúúúúúú??!-kiabált fel Lou.
  -Louis Tomlinson fogd be a szád...ez ROHADTUL NEM VICCES!!!- ordított Paul egy dobozon ülve...ami pedig de...vicces volt! ☺
 -Éééés mi nem vicces?-húzta Lou tovább.
 -AMIT MONDANI AKAROK TE AGYATLAN TÖKFEJ...AZ ÉLETED A TÉT!!-Paul itt már majdnem a sírógörcs határán volt. Itt Lou is elhallgatott, érzékelte, hogy komoly a dolog. Felemeltem egy kicsit a kezem, mint az iskolában szokás.
 -Igen Emma?-kérdezte Paul, a szokásos, "nyugott" hangjában.
 -Hogy értetted az, hogy az élete???
 -Igazából...mind az 5 fiúnak az életéről..khm. van szó..-megszorítottam Zayn szemét, aki hirtelen kétségbeesett arcot vágott.
 - Ezt...hogy értsük?-kérdezte az előbb említett.
 - Kaptam egy igen zavaros telefonhívást egy bizonyos Mr.X-től...aki valamilyen öt madárról beszélt és, hogy ...-hangja megcsuklott.- sorban elhullnak..és a végén egyetlenegy marad életben csak...-lehajtotta a fejét a tenyerébe.
  -És, akkor most mi lesz? Meg mikor fogok meghalni?-kérdezte Harry kétségbeesetten.
  -Azt, hallottam, mindezt december harmadikára tervezte, ha nem csinálunk meg neki 5 dolgot...
  -És ha megcsináljuk...akkor nem lesz...??? -kérdezte Lou nyaka előtt elhúzva a kezét.
 
 

2012. november 24., szombat

27. Big question

YAAYY! Here again babies!!!!♥
Bocsiii múlt héten, Zalában voltam (meg most hétfőn is :P xxx)heti dal: Girl what would you do?Would you wanna stay, if I would I say?♥ wáááá imádommm!! (Last first kiss)
jé és bocs. h rövid..:$
   A tegnap esti események, kissé felbolygatták a hangulatot minálunk. ☺ Kezdjük Viki kéztörésével, még aznap megműtötték. Akármennyire nem kedvelem, sajnálom és nem kívántam volna ilyet neki.. A másik és a LEGJOBB hír: kibékültünk Hilaryvel!! ☺♥ Ennek örömére, maaa elmegyünk délután!!csaaak ketten!!Wááá!!
  Csapódott mögöttem az ajtó, vállam fölött átnéztem és láttam, hogy Zayn áll nekidőlve az ajtónak, és mosolyog. Majd, ellökte magát az ajtótól, átvágott, a most hihetetlenül rumlis szobán, és megölelt. Mélyen magamba szívtam ellenállhatatlan illatát és egy óvatos puszit adtam a nyakára, mire elvihogta magát és hátrább ugrott.Összehúztam a szemem, kinyomtam a csípőm oldalra és ráraktam a kezem.Igyekeztem kérdőn nézni, de nagyon kitörésben volt egy adag röhögőgörcs.
  -Mivaaan?-kérdezte elnyújtott hangon Zayn.-csikis vagyok..-itt már nem tudtam visszafojtani és elnevettem, magam. Zayn, meg odajött és megcsikizett, teszem azt, hogy tudtomra adja, hogy milyen érzés...mintha nem tudnám. "-.- ☺. Akárhogy fordultam, Zayn elért, és csikizett végül elvesztettem az egyensúlyom, és az ágy MELLÉ(igen, hova máshova?) estem ő meg megbotlott bennem és mellém...pillanatnyi ijedtséggel összenéztünk
 és elnevettük magunkat mindketten.
  -Jól vagy?-tápászkodott fel, kezét felém nyújtotta, hogy felsegítsen. Elfogadtam, és olyan hirtelen rántott fel, hogy hirtelen nem is tudtam mi történik. Csak azt éreztem, hogy ajkaival megérinti az enyémeket....

* * *
 -Eemm!!-Hil tárt karokkal szaladt felém, elvigyorodtam és én is futni kezdtem.
 - Mint a nyálas filmekbeeeeeeen!-kiabáltam vissza. Mire Hilből futás közben kiszakadt a röhögés. Ez a jelenet tényleg olyan film-feelingű volt. 
 -Oké, hova  menjünk?? -kérdezte Hil, és rám vetette szemeit. Valahogy mindig is "irigykedtem" arra a szemekre. Tengerkék szemét, már az általánosban vette észre először egy fiú, deeee mivel, tudta, hogy hülyén érezném magam, ha neki lenne, de nekem nem így..nemet mondott neki. És mikor ezt megtudtam, szörnyű bűntudatom lett, így .....najó nemuntatok senkit! ☺ a lényeg, h Hilnek gyönyörű szeme van.
 -Őőőő..mondjuk, Duna-part??-vigyorogtam rá szélesen.Ő csak bólintott, és szép lassan elindultunk. Közben megbeszéltünk minden állatira "nemfontos" dolgot....- a fiúk szerint. Deeeee most komolyan..."Ezek a pasik!!"
 Találtunk egy mólót, mire mint két idióta lefeküdtünk rá és fotózkodtunk...(régi szép idők...sziasztok!! ☺)
- Okéé- röhögött Hil- most ...-a mondat nem derült ki, mert belenevetett és olyankor sosem szokott. Így most én jöttem...avagy eljött az én időm is...kinek hogy tetszik. Komoly arcot vettem fel, mire hirtelen abbahagyta a röhögést és hajlandó volt rám figyelni, bele is  kezdtem.
  -Hilary!- kicsit kinyíltak a szemei, mert mikor nem 'Hil'-nek hívom, akkor baj van, vagy komoly dologról akarok vele beszélni. Kicsit elmosolyodtam, hogy megnyugtassam, nincs gond. - mi van veled és Niallel??
  -Óóóóó! Basszus Em!! Annyira megijedtem, hogy valami hülyeséget csináltam...-csinált is, szerintem, vagy ő már elfelejtette???- semmi..
  -Kifejtenéd?-néztem rá szúrósan.
  - Szünetet tartunk.-mondta Hil, kicsit szomorkásan..haa úgy vesszük nem látszott rajta, hogy az, de én tudtam, hogy az.
  -Mégis miért??- most már értettem miért lóg mostanában...az utóbbi pár napban velünk Niall, és miért kerestünk Nando's -t Budapesten, és miért vigasztaltuk Zaynnel őt, amikor rájött, hogy itt igazából olyan nincs, és miért mentünk mindennap Mekizni mozi helyett. Úgy kezdtek megvilágosodni a dolgok.
  - Nem tetszett neki, hogy Viki....velem van...-Niall egy ISTEN!!- ééss..én meg mondtam, hogy ne szabja meg kivel vagyok. Ő meg mondta, hogy tartsunk szünetet, mert más lettem mióta vele barátkozom és ő nem ebbe a Hilary-be szeretett bele.- a végét, vigyorogva mondta. Még mindig szereti Niallt, eez egyértelmű.
  -És akkor most mi lesz?-kíváncsi vagyok mi lesz a sztori vége.
  -Ő...fogalmamsincs..-biggyesztette le, a diszkréten pink szájfénytől csillogó ajkát.
Most eldöntöttem, haaaa egyszer hazaérünk innen, ugyanis fogalmamsincs honnan jöttünk, mivel Hilnek szerintem még annyira sincsen mint nekem. Tehát, felpattantam.-Hova mész?-nézett fel hunyorogva, mondjuk nem vágom miért téve, hogy éppen naplemente van..de Hilt ki érti??
  -Őőő..szerintem, soká fogunk hazaérni..ééés jobb lesz ha most elindulunk.-közöltem vele idegesen.
  -Mibajod? Tudod az utat nem??-kérdezte. Kicsit haboztam..
  -Hát...nem..-egymásra néztünk ijedten, mire kitört belőlünk a röhögőgörcs.
  -Basszus Emmaaaa!!-kiáltott fel mire egy magyar család nézett ránk kicsit furán. 
  -Halkíts, és induljunk el..szerinted merről jöttünk?-kérdeztem.Mire ő csak olyan *engem kérdezel??!! WTF?!* fejjel nézett, így elhúztam a szám és elindultam spontán jobbra. Hil gyorsan utánam szaladt.
  -Nem a másik..-kezdte volna, de *ha eddig csendben voltál maradj is úgy fejjel* néztem rá. és gyorsan elhallgatott.
Hazajutunk még maaa?? 

2012. november 7., szerda

26.rész hang out part2

Helló! Ez az előzőnek a folytatása, asszem ennyit kommentelnék... ja és innentől minden, részhez lesz egy zeneajánlás! Ja és igyekszem minden héten legalább egyszer írni..☺

   Ledobtam a telefonomat az ágyra, elment a kedvem mindentől. Felálltam, és odasétáltam az ablakhoz, lábaim, mintha ólomból lennének. Most hirtelen minden nehéznek tűnt, sétálni, lélegezni... Nem hiszem, hogy Hil ilyen lenne...ez a Viktória nagyon megváltoztatta, egy pár nap alatt. Amint vége a konferenciának, a holnaputáni, koncert és az azutáni dedikálással kapcsolatban, beszélni fogok Niallel, hogy ő is észrevesz-e hilaryn valamit...hiszen járnak..vagymi?
 Mintha a sors úgy alakítaná a dolgokat, bizonyos dolgokban, ahogy szeretném, Harry és Louival az élen berobbant a szobába az öt jómadár. Hátrapillantottam a vállam felett, mire ledermedtek mindannyian.
   -Em! minden oké?!-szaladt oda Loui.
   -Igen..persze...-mondtam nyomott hangon, fejem lehorgasztottam, hogy ne kelljen a szemükbe néznem. Ismerős illat csapta meg az orrom, majd egy kéz megsimította az arcom, majd az államnál kicsit megemelte a fejem, s belenéztem egy gyönyörű, mélybarna szempárba. Csak rá kellett nézzek, mintha azt mondaná.."Nem hiszek neked! De majd mikor ketten leszünk, csak ketten..úgyis kiszedem mi bajod!!" Kicsi, alig látható mosoly bujkált a szája sarkában, majd kacsintott egyet-"Addig is tarts ki!"Szomorú mosolyt tudtam magamból kipréselni, közel hajoltam, majd egy puszit adtam a szájára. Odafordultunk a többiekhez, akik egész eddig dermedten figyelték az eseményeket, de amint odanéztünk egyből folytatódott az, ami a szobán kívül. A vita (Harry-Liam) ,evés (soha nem találnátok ki :P ) ééés élénk társalgás egy galambbal, ami mű...Kevinnel.
  
                                                 * * *                                                    
   Hil szemszöge:
  - Gyerünk Hil!-nyomott a kezembe Viki egy szál cigarettát. Lopva felpillantottam, arcán ellentmondást nem tűrő arckifejezés ült. Én, úgy istenigazából, nem cigarettáztam sosem. Mindig is elleneztem, Emmával együtt.
Emma, ha eszébe jutott barátnője, sosem tudta, hogy haragudjon, vagy szomorkodjon összeveszésük miatt.-Hilray!-Viki hangja élesen csengett. Mivel ő már, a harmadik szál után volt, így kicsit agresszív kezdett lenni. Körülöttünk, Viki barátai már mindannyian, szédelegtek, vagy egyszerűen, csak aludtak, mások az alkohol hatására verekedést kezdeményeztek.
  -Nem...-ráztam a fejem.-nem...-Viktória arca eltorzult,  keze felém lendült, de hála égnek a drog hatással volt az érzék szerveire és a falat találta el. Hátrább léptem, a lány arca fájdalmas fintorba torzult, láttam, hogy kezén szép lassan csörgedezik a vér, s a csont furcsa helyzetben volt. Elkaptam a fejem. Sosem bírtam az ilyet. Felsikított mikor meglátta a kezét.
  -Mentőt!! Hivjon valaki mentőt!!!-kiabáltam kétségbeesetten.-Kérem valakii!!-senki nem, volt hajlandó meghallani a hangomat, így nekem kellett hívnom.
  Gyorsan tárcsáztam Emma számát, ugyanis vészhelyzet esetén, csak ő érti mit mondok..
   - Hello!-kezdte hideg hangon.
   -Emma! Segítened kell!!-kezdtem idegesen.
   - Tessék?-hangjában aggodalom csengett, már nem a hideg barátságtalan, hanem a régi Emma aki a barátnője volt akivel beszélt.
    - Vikinek, nyílt törése van és be kell vinni a kórházba, mert....-itt elcsuklott a hangom.
    -Hol vagy?
    - Valamilyen romkocsma..a városligetben...-fakadtam sírva.
    -Jesszusom...-hangja remegő volt, tudtam, hogy ideges-tehát rom..kocsma a városligetben?
    -Aha!-mondtam gyorsan.
    - Oké, megyünk.-rakta le a telefont, a szokásos ideges hangon. Tudom, hogy ezután jön az, hogy elkezd remegni...szegény..ő sem bírja az ilyet, de az ilyen helyzetekben jó ötletei vannak.

                                                                     * * *
Emma:

  -Mi a baj??-kérdezte Zayn aggódó tekintettel.
  -Vikinek eltört a keze, elég csúnyán..-magyaráztam az esetet sietősen.
  -Az az a lány aki miatt Hillel összevesztél?-húzta fel fél szemöldökét.
  - Igen, de most nem is ez a lényeg, bajban van és segíteni kell neki..és ember..-mondtam monoton hangon.-HARRY!-kiáltottam kissé hisztérikusan, mert éreztem , hogy remeg a kezem. Harry felém fordította a fejét, és furcsán nézett rám, én felkaptam a slusszkulcsát, ami az éjjeliszekrényen feküdt, és felé hajítottam. Teljes sötétség.
  -A kocsiban elmagyarázom.-mondtam, a már irritálóan értetlen arckifejezését látva.-Jöttök?-néztem Niallra, majd feltűnt, hogy nincs Hilaryvel... itt valami van. Niall komoly arccal bólintott, mert tudta, hogy valami baj van. Majd felpattant a kis csapat, kirontottunk az ajtón (én, Zayn, Ele, Lou, Harry, Liam, Danielle és Niall..annak ellenére, hogy másik szállóban vannak mindig itt vannak a MI szobánkban Zaynnel....déja vu)
Lefutottunk a lépcsőn, majd a recepciónál Paullal találkoztunk, aki SIMON COWELLEL!!! beszélgetett.
  - Simon?-nézett furin Zayn is, mikor megláttta egykori mentorát. Aki mikor meglátta kis csapatunkat, egyből elégedetten vigyorogni kezdett.
  -Helló srácok..-kezdte, de Lou megállította.
  -Bocsi, ne most..-itt Paulra nézett.-Nemsokára jövünk.
  - Mégis hova mentek?!-Lou megforgatta a szemét.
 Végülis a kocsi tömve volt. Én, Zayn, Harry, Liam, Dan, Ele, Loui, Niall, Paul éééééés Simon. Ez így elég viccesen hatott. A kocsiban elmondtam a kis kiruccanás okát, mindent amit tudtam.
  Mikor megérkeztünk, Egyből kipattantam a kocsiból és Hilt kerestem a szememmel, majd megláttam, hogy rohan felém. Szorosan megöleltem.
  -Neharagudj!-súgta a fülembe.-és köszönöm.
  -Semmi gond..-mondtam és elkezdtem kibontakozni az ölelésből. Mikor meglátta, hogy egy hadsereggel érkeztünk, kissé ijedt arcot vágott.
  -Személyzetet véletlen nem hoztál magaddal?-kérdezte kétségbeesetten, mire elnevettem magam.
  -Nem, csak Pault és Simon, Daniellet, Eleanort és a srácokat magamon kívül persze...hol van Viktória?-kérdeztem, majd elmutatott, egy sarokba. Zayn és Liam elindultak a sarok felé, mivel a többiek úgy döntöttek nincs lélekenergiájuk az ilyenhez.

2012. november 6., kedd

2012. október 11., csütörtök

25. rész hang out part1

nocomment
Nemtudom ismeritek-e azt az érzést, mikor egy dal rólatok szól vagy éppen az a dal téged ábrázol. Egyeseknek egy-egy vidám dal, (bár a szomorúsággal értjük meg a dalokat, addig, csak élvazzük azt) másoknak mint ahogy nekem is egy szomorú az. (zene)
 Most röviden felvázolnám, hogy igazából mi is történt, amiért ilyen depis hangulatban vagyok.
   Ugye voltak gondok a szállodaváltással kapcsolatban, és Zayn és én, meg hát Harry (ugyanis ők ketten találták ki, hogy mi maradunk, Zayn is mikor megkérdezte már eleve úgyvolt, hogy maradunk...és gyönyörűen felépített párbeszéd alatt rávett, h maradjunk..cseles) tehát mi maradunk. A Loui-Eleanor-, Niall-Hil- és Liam-Danielle páros költözött el kicsit nyugisabb helyre. A directionerek azóta megjegyzem csak napi kétszer rontanak be (jobb mint a napi 10) tehát a "stratégia", ahogy Zayn nevezte el, viszonylag bevállni látszik.
Vissza a tárgyhoz, Hilary egy másik szállodában lakik, így a napi shopping is elmarad ami, mivel Niall is jött mindig napi Nando's lett. Ugyanis a város tökre másik pontján van, (khm. Loui és a szervezői képesége).
  Mivel így alakult, megbeszéltünk Hillel, hogy ha nem is mindennap de minden másnap megyünk ami ( az egy hét ismeretlen okokból bővült két hétre.Magyar directionerek nagy örömére). A mai nappal együtt 6 alkalmat jelentene, ugyanis a 7-en repülünk Londonba. Én....Zayn....és Hilary.
  A tegnapi lett volna a 4., de Hil lemondta ahogy az ezt megelőző kettőt is...:(
A legutóbbi együtt töltött délutánon, jelen volt egy lány, valami Viki...nem nagyon jegyeztem meg a nevét. Hosszú mogyoróbarna haja van, magas, barna szem, szép lány.

Tehát, Vikit a szállodában ismerte meg, és mivel a szüleivel amerikában élt egy darabig így angolul is tud.Nagyon jóban lettek Hilaryvel, mondjuk vele nem is nehéz, ő olyan társaság mágnes túljófej ember típus. De ha nem az lenne nem is ismerném♥.
 Hárman sétáltunk az utcán, mi Hillel kicsit inkognitóban voltunk, mert hát 1Ds srácok barátnői..újságok címlapján is voltunk..tehát nem akarunk semmiféle "meglepit". Viki és Hil igazán jól elvoltak ketten, én nem nagyon tudtam hozzászólni a beszélgetéseikhez, de azért igyekeztem néha mondani valamit, de valószínűleg baromságot mondtam, mert mindketten olyan megütközött fejjel bámultak rám. úgyhogy inkább nem mondtam semmit, csak sétáltam mellettük csendben. A délután fénypontja az volt, mikor Viki a telefonjával fotózni kezdett, Hilt, engem, leginkább Hilt...és magát. Rengeteg fotó készült a délutánon, többszáz (ugyanis Viki memóriája megtelt..és szinte üres volt) és egy kezemen meg tudom számolni hogy hányon vagyunk hárman rajta...a többi ő és Hil, és én fotóztam.Ezen jelen esetben nem akadtam ki, mivel, Hilarynek lehetnek mások is a barátai rajtam kívül is...semmi gond.
Azóta nem is láttam Hilt, mert nagy valószínűséggel Vikivel van... nem mondom, hogy nem esik rosszul, mert egy önző alak vagyok..deeee hát most mit tegyek? Ha besértődök azzal miért jobb?? Így ezeket az alkalmakat Elevel és Dannal töltöttem. Mivel gondoltam, holnap is lemondja, így mozit beszéltem meg a lányokkal, 3D-s moziban egy űrhajós narancsos dok. filmet akarunk megnézni.
 Megszólalt mellettem a telefonom. Kicsit összerezzentem,mert nem számítottam hívásra.Ránéztem a képernyőre, 'Hil Calling'-gondolkodás nélkül felvettem.
   -Hello!-köszöntem bele vidáman.
   -Hey Em!! Mi a program holnapra??-úristeeeennn, tökre elfelejtettem!!
   -Hogy holnap?Miért mi lesz..??
   - Hát, a napi shopping!!-a végét sikította.
   -Úgyérted..a minden másnapi shopping, amiből már 3 elmaradt??-kicsit remegett a hangom...
   - 2 maradt csak el..
   -Hát akkor...annyi, de, nekem a holnap..nemjó..-gyorsan kapkodtam a levegőt.
   -MI?! Miéért??-visított, de nem úgy mint az előbb..ez kétségbeesés volt.
   -Danivel és Ellel moziba megyünk...-mondtam búbánó hangon.
   - De tudtad, hogy holnap napi program van nem?!-vont felelőségre.
   - Ó igen, deee mivel eddig 2x lemondtad, gondoltam jól megvagytok..apropó Viki?
   -Fotózás..-ó igen miért ne olyan alakkal miért ne lehetne az ember modell...
   -Értem..
   -De letértél a témáról..olyan keveset vagyunk együtt és te még azt a kicsi időre is programot szervezel??- most nemtudom, hogy ezt komolyan mondja-e.
   -Tessék?!-kérdeztem vissza enyhén hisztérikus hanggal.-ÉN?! Én vagyok a láthatatlan, a fotós mert te Vikivel töltöttél 2 ismétlem 2 alkalmat is!!-kiabáltam és könny kezdett csordogálni az arcomon. Az első szerencsés, már a számhoz ért, és megéreztem a sós ízt.-Bocs de nem én szabotálom az időnket!-kiabáltam és lecsaptam a telefont...
 To be Continued...

2012. október 1., hétfő

24.rész bakik

Oookééé, újra itt!!Bocsi hogy rövid lett..:$ ☺  jó olvasást puszi !☺♥

    -Csak egy kicsit..-nevettem még mindig. 
    -De miért nem mondtad, hogy beszéled ...a...izé...a Magyarországi nyelvet?!- csodálkozott Lou.
    - Nemtudom...és te miért nem kérdezted?-vágtam vissza.
    -Rafkós..-húzta össze a szemét, mire megint felnevettem.
Beértünk az épületbe, ahol melegebb volt, mert eddig észrevétlenül bár, de fáztam. Paul arrébb ment megbeszélni a teendőket, (koncerthely, szállás, fuvar stb.) Míg álltunk, éreztem, hogy valaki hátulról átkarol, ki más lehetett volna, mint Zayn. Nem néztem hátra, egyszerűen az illatából megállapítottam.
   Azt hallottam, hogy mindenkinek van egy illat a világon, ami annak az embernek az illata, aki neki a nagy Ő. Azt ha megérzi, görcsbe rándul a gyomra..és tudni fogja, fel fogja ismerni, hogy az, az a bizonyos illat.
Nemtudom, mennyire igaz ez, de ez rám teljes mértékben igaz. Nem tudom hasonlítani semmihez, viszont ez a kedvenc illatom és ha megérzem fejbe vág.
 Mellkasának döntöttem a fejem és csak szívtam be, mint egy igen édes drogot. Kábulatomból, az ébresztett fel, hogy Paul kiabál Loui-val és Niallel.
  -De...de..én csak éhes voltam!!- alapsztori: Niall éhes volt, és meglátott egy ellenőrt aki szendvicset evett. És úgydöntöt, hogy beveti magát és megeszi azt a szendvicset.
  - NEM ÉRDEKEL, NINCS JOGOD ELVENNI MÁS EMBER KAJÁJÁT!!!-üvöltött Paul.-TE MEG!!-itt Louira mutatott.- NE SZÓRAKOZZ A PORTÁSSAL, MERT  KI FOGNAK DOBNI INNEN ÉS AKKOR MIT CSINÁLSZ TE NAGYESZŰ??!!- kiabált, már-már vörösnek mondható fejjel. Lou meg igazából nemtudom mit csinált eredetileg, de a végén fogócskázott a portással, aki magyarul kiabált utána nem túl szépeket. ( nem sokat értettem..nembaj ☺)
 Miután Paul végzett a hegyi-beszédekkel,  Niall odalépett Hilaryhez és puszit nyomott az ajkára. Annyira aranyosak együtt!!
Begördült egy taxi, amibe mi beszálltunk, majd egy olyan helyre vitt Budapesten belül, ahol még életemben nem jártam. Valami nyugottabb környéket keresve érkeztünk meg a Váci utcára...hát az ilyet mondják úgy, hogy KOPPANÁÁÁS!! Ez a hely nyüzsgött, emberekkel volt teli, sőt mitöbb directionerek állták el az utat. Hála az égnek és a magyar rendőrök eszének, egy kordon vonult végig a szobánkig, ami kicsit visszatartotta az örjöngő tábort. Felrohantunk a szobába és egész jóvolt, de egyértelműen szavaztunk, hogy itt nem maradhatunk.
 -Az egyik bejött a szobámba!!-kiabált Harry kétségbeesetten.Mire felé fordultam.
 -És mi történt?-vontam fel a szemöldökömet.
 -Hát ...-vonogatta a vállát.-..semmi...kért egy autogrammot, de NEM AZ A LÉNYEG EM!-folytatta 'hangosan magyarázva', mire felnevettem. Zaynre emeltem a tekintetem aki kifele bámult az ablakon, és integetett vigyorogva.
  -Zayn!-előzött meg Paul aki, éppen belépett a szobába kezében egy lapot szorongatott. Az említett összerezzent, majd áldurcás képpel egy utlosót intett és komótosan elsétált az ablaküvegtől, majd hozzám lépett és átkarolt.- Na mint látjátok, hogy kisebb bakik adódtak a szervezést illetően.-nézett ránk majd a papírra, feljebb tolta az orrán a szemüveget.-Ezt az éjszakát itt töltjük, de holnap, átköltözünk, inkógnitóban!-itt hátra fordult, ahol Lou Kevint simogatta és gügyögött neki, majd mikor észrevette, hogy Paul nézi, elvigyorodott és vadul integetett. Szemforgatva visszafordult hozzánk és kérdőn ránézett a bandára.-Megfelel?
Egyöntetű igent kapott, így tehát, holnap költözüüüünk!! #again

2012. szeptember 21., péntek

23.rész Fly..

Juhúúú! A suli cool #SE Xxxd Namindegy mindez ellenére újrész! puszkka! ♥ Uhhh meghaltammm!!! ♥♥♥♥ #fangirling    
Egyszerűen imádom ez a szám ez hiperszuperkirályságoss!!♥♥♥  Ééééés Zayn tökre sokat énekel..és uhhhh
Hey girl it’s now or never,it’s now or never
don’t know what think just let it go
and if we get together,let’s get together,don’t let the pictures leave it fall
itt haltam meg!!! ♥♥ *azok a fejek drágaságom ♥ *

 *A Magyarországra induló járat utasait kérnénk a második  terminálra!* zengte be a megszokott módon 'A Hang' ( ahogy Loui hívja). Hogy van az, hogy ezek a reptéri, bemondósoknak, minden országban ugyanolyan hangjuk van? Rejtély...☺
 Elindultam volna a kijárat fele, mire valaki hátulról megfogott, átnéztem a vállam felett, hát Zayn volt. Megrázta a  fejét. 
   -De nem Magyarországra megyünk??-néztem nagyot.
   - Emma..lehet, hogy te a tömegközlekedéshez vagy szokva, de sajna ez velünk-mutatott magára és a többiekre- ez nem fog menni..-vigyorgott.
   - Megölnek a directioonerekkk!!!-üvöltött kétségebeesetten Loui, kicsit se keltett nagy feltűnést..Á!Egyszerre a teremben eddig tartózkodóknak, a háromszorosajött oda..mindössze fél perc alatt. Hogy csinálták?! Újabb rejtély..
 Néhány..vagyis jónéhány autogram és fotó után (tőlem is és Hiltől is kertek autogrammot..hááátoké☺) elszállingózott a tömeg java..néhány elszántabb úgy döntött, hogy velünk marad.
  -Akkor hogyan megyünk?-néztem értetlenül.
  - Hát Em kérlek szépen..-jött oda Harry átfogva a vállam, és magyarázott.- mi ugye egy híres, jóképű, hihetetlen tehetséges..-itt Liam kupán vágta, amolyan 'hagyja abba, és nyögje már ki!' lényeggel- tehát mi egy híres banda vagyunk..és rengeteg rajongónk van, hááát Paul úgy gondolta, hogy számnkra a rajongókkal teli személyszállító, kicsit vezélyes úgyhogy ......-mielőtt befejezte volna Lou megint elordította magát.
  -MAGÁNGÉÉÉÉP!!!-vigyorgott, Harry meg csúnyán nézett rá.-Bocs de sok a rizsa...-vonta meg a vállát.
  -Jó de én akartam elmondani!!-toppantott Harry.
  - Deee.. én mondtam el! Há!-vágott vissza.
Ezzel ellesznek egy darabig..☺ Időközben beszállt Liam, mint békebíró, de nemjött be..később már a maradék kettő (Niall és Zayn) sem bírták, úgyhogy 5-en vitatkoztak. Odafordultam Hilhez..
  - Strabucks?-ő ravaszul elvigyorodott és karon fogott.Útközben felvettük a fiúk rendelését...Ele és Dan pedig csatlakozott ugyanis, a gépünk még nincs itt, nekik meg nincs idegzetük ezt a szintű vitát hallgatni. (Azon folyt a vita....még mindig, hogy Loui gonoszul belevágott Harry monológjába.☺no comment)
   Beléptünk a Starbucksba, viszonylag kicsi sor volt, de elég ahhoz, hogy Hilnek betegyen.
  - Nemááááár...-vinnyogott Hil.-Mennyi ideje várunk már?-ránéztem az órámra, majd unott arccal merengve válaszoltam.
   -Egészen pontosan, MÁSFÉL perce...-Hil elröhögte magát.
   -Bocsmár! Utálok várni..-mondta a szokásos szöveget amit (mivel már kívülről fújtam) Hil háta mögött artikulálva utánoztam. Mire a két másik lány felnevetett.
Leadtuk a rendelést éés Niallnak a vajas croasont. (Elmondása szerint még Francia országban vagyunk, addig ő franciául fog......enni. Hát oké..☺) 
Visszasétáltunk a többiekhez, már Paul is ott volt, csak ránk vártak. Kimentünk egy hátsó ajtón, csak a fiúk biztonsága kedvéért, és egy nem túl nagy repülőgép várt minket. Beszálláskor, egy kisebbfajta luxus fogadott minket. Mint egy 'égilimuzin'. Szószerint a berendezés ugyanolyan volt, mint egy limóban. Volt TV, , minihűtő (Niallnak), és fotelszerű, kényelmes ülések. 


*Magyarországon...

A repülés viszonylag békés volt...Mint mondtam csak viszonylag, ugyanis Harry és Niall egyszer összevesztek egy fánkon. Azonkívül nagyon jó hangulat volt, megnéztük (Liam kérésére) a Toy story-t, mire Zayn bealudt...és akkor csöndben kellett lenni. Soha nem volt még ilyen jó repülőutam, és nem csak azért, mert egy valóra vált álomban élek, hogy a világ 5 leghelyesebb fiújával (az egyik a bártom♥☺) a legeslegjobb barátnőmmel Hilaryvel és duónk, ami már nem duo, legújabb tagjaival Eleanor Calderrel és Danielle Peazerrel. Nagyon jóban lettünk velük így időközben.
Tehát megérkeztünk Ferihegyre..igen nem változott 2 év óta semmit. Mondjuk így hajnali 2-kor semmit nem láttam, belőle. Egyrészt, mert iszonyatosan kimerült voltam, másrészt mert sötét volt.
Előkaptam a mobilom, mert még fel sem hívtam Alice nénit.
  -Helló Em! Mizujs?-szólt bele MAGYARUL!!Kutatni kezdtem az agyamban, a válaszért.
  - Szia Aliszi néni.Itt vádzsunk Mádzsárországon.-uhh ez elég gáz, elfelejtettem magyarul..
  - Majdnem kicsim próbálkozz még...-folytatta angolul..köszi!☺
  - Uhh gyakorolnom kell még a magyart.Na amúgy nemtudom jól mondtam-e de itt vagyunk Ferihegyen.-vigyorogtam.
   -Igen ..inkább azt mondom, hogy értettem..te és Hilary?
   -ÉÉééés az One Direction..
   -MI?! Tudtam, hogy jönnek, de mit keresel te velük??-mondta őszinte döbbenettel a hangjában. Ja Hoppsz! ő még nem tudja, hogy Zaynnal járok...cink helyzet.
  -Majd még mesélek!! De mennem kell...szia puszillak!!-tettem le gyorsan.
A többiek mind értetlenül néztek rám..
 -TE TUDSZ HALANDZSUL???-üvöltött Loui, mire felnevettem...

2012. szeptember 13., csütörtök

22. rész Au revoir Paris!

Sziaasztook!! Tuuudom a suli elkezdődött.. ezért is vagyok ritkábban #sorry !! Naa de most hoztam új rész, valszeg ilyen ritkán tudok, csak tényleg bocs! Na pusza ♥Isteneeem van lyricses iiis #miótavárommár LWWY♥ BOLDOG SZÜLINAPOOOT NIALL!!!♥♥

  A vacsorát, az Eiffel toronyban kaptuk..(igeeen Zayn oda vitt randira OMG!! *-* ) Minden nagyon szépen fel volt díszítve szőőőt, még egy 'Zayn és Emma' feirat is volt, az asztalunk felett. Bele sem merek gondolni mennyit készülhetett a mára. Miveeel ma lettünk egy hónaposak!!!! Gratulálok nekünk! ☺
    Rengeteget gondolkoztam, hogy milyen ajit vegyek ez alkalomra...de nagyon nehezen ment. Kérdezgettem mindenkit, hogy szerinte mit: Niall azt mondta vigyem el a Nando's-ba...öhm. igen...no comment. Harry azt mondta, hogy vigyek neki egy kiscicát, Lou meg röhögött és kinyögte, hogy ő szívesen bérbe adja Kevint, de 4-re vigyem vissza...Liam meg lerázott annyival, hogy ne kanalat. Igen a fiúk ebben nem voltak segítségemre. Dany azt javasolta, hogy ne túl drágát, de hasznosat...uhh megkönnyítette az életem! "-.- Ele és Hil hozták meg a döntő ötletemet...
                                                       
* * *
Fészkelődtem egy kicsit a széken mikor kinyitotta és érdeklődve figyeltem, mit fog reagálni. Az ajándék nem volt más mint eeegy.....
  - Óraa!! Em köszi!!-kiáltotta, majd áthajolt az asztalon és puszit adott az arcomra. Azért adtam órát, mert úgyis mindig kérdezgeti, az időt, vagy néha elkérte az enyémet, ami szivárványszínű, szóval.....na, de nem is lényeg, most már van sajátja.
 Elmosolyodtam, őszintén megkönnyebbültem, hogy örül neki és végképp, hogy tetszik neki. Mikor felrakta a kezére új szerzeményét, ő is kotorászni kezdett a dzsekije zsebében, végül egy kis bordó dobozt húzott elő.
  -Most én jövök!-mondta, majd kinyitotta és egy Z betűt mintázó medálos nyaklánc volt benne, három kristállyal.
  -De gyönyörűűű!! Köszönöm!!-sikkantottam fel. Őszintén örültem, hogy mostantól magamon hordhatom, legalább a kezdő betűjét.Eeez kicsit sem furi....
 Az este további részében ..mondanám, hogy beszélgettünk, de akkor sajnos hazudnék. :$
  Fáradtan eldőltem az ágyon, lehunytam a szemem, végig gondoltam a napom... Zayn addig elvolt a srácokkal meg Paullal megbeszélni a holnapi utat. Hil rontott be a szobába..
 -MESÉLJELLL MINDEENT!!!-visított, utána jött Danielle és Eleanor is..(összeszokott négyes). Elnevettem magam, majd a nyakamban lógó medálra mutattam, mire Hilary kis híján kiszakította a nyakamból, mert meg akarta fogni..így körbe kellett adjam.☺
Az esti beszámolók után, (nekik is jó estélyük volt, ugyanis, Niall és Hil is ma egy hónaposak...étterem után, bejárták egész Franciaországot egy Nando's-ért...grat. nekik ☺) Dan, Liam, Ele és Lou meg mozizni voltak...öhm..igen. Madagaszkár 3. 3D-ben!! bocsánat, hogy kihagytam...
 Mikor Zayn betoppant, a csajok is gyorsan kiszivárogtak, téve hogy ők is szeretnének együtt lenni..ketten..kivéve Lout és Eleanort..akik édes hármasban lehettek Harryvel.
  Szorosan megöleltem, majd a nyakára egy óvatos puszit adtam, majd homlokomat neki támasztottam az övének
  -Köszönöm, a mai estét...-suttogtam, majd megcsókoltam. Belemosolygott, kicsit elhúzódtam majd a letörölhetetlen vigyorral felspékelt arcommal igyekeztem kérdőn nézni..
  - Egy hónap..-mondta, majd elmosolyodott. Majd lesütötte a szemét..és kicsit belepirult. Istenem, hogy lehet ilyen helyes?! Sóbálvánnyá dermedve, elvarázsoltan néztem ahogy mosolyog, ahogy nevet, ahogy felém közeledik, és ahogy megcsókol. Mint akit fejbe vágtak úgy tántorogtam be a fürdőbe, miután elengedett. Nekidőltem az ajtónak, mosolyogva lehunytam a szemem..szinte lebegtem a boldogságtól..a pillangók a gyomromban meg  repkedtek őrülten. Most minden jelentéktelen volt a világon, kivéve őt. Ellöktem magam az ajtótól, belenéztem a tükörbe..sminkem szinte tökéletes maradt, háát ha magától nem akkor majd én megsemmisítem. (lemosom ☺) Ruhámat levettem, átcseréltem kényelmes pizsire, majd kiugráltam Zaynhez, aki kicsit furcsán nézett rám. De hát így szeret...remélem. A nyaklánc a bizonyíték, amit ezentúl sosem fogok levenni.
                                                                     
 Randiruha

Reggel valahogy nem volt kedvem felkelni, tudva, hogy már csak 9 napot tölthetünk együtt. Óvatosan megfordultam, ő természetesen aludt, mint mindig... óvatos puszit nyomtam tökéletes ajkaira majd kicsusszantam az öleléséből. Odapillantottam, hogy nem-e ébresztettem fel, hát nem. Zaynt nehéz felébreszteni, főleg reggel...a nap többi időszakában meg már veszélyes, ha felébreszted. De már rutinos  vagyok ebben. Be léptem a fürdőbe... ahol tegnap egész nap csak pakoltam, már viszonylag rend volt.
Felkaptam úgy látatlanban egy pár ruhadarabot..egész jól passzolt..na nem is rossz!
 Kiléptem a fürdőből, majd, láttam, hogy Zayn is fenn van. Álmos szemekkel ült az ágyban.
  -Jó reggeeelt!!- futottam neki majd elrugaszkodtam ..és hát a nyakába ugrottam.☺Szegény úgy meglepődött, majd elröhögte magát. 
 - Neked is!-nevetett és megpuszilt. kikászálódott az ágyból, elment, hogy ő is elkészüljön, én addig a csomagjaink elrendezésének utolsó simításán dolgoztam. Majd jött egy (francia, nem sokat értett a beszédemből) hordár és elvitte a a bőröndöket, az összes ruhával. Amint csukódott az ajtó Zayn kijött egy szál boxerben.
  -Hol vannak a bőröndök??-nézett nagyot.
  -Elvitte a hordár.-közöltem.
  -Jó de nincs ruhám!-kiáltotta kétségbeesetten, mire elvihogtam magam és a hordár után futottam. Mikor utolértem, kisebb röhögőgörccsel próbáltam magyarázni, hogy adjon már a barátomnak cuccot.☺
 Igen jól indul a reggel. Kivettem neki egy fekete fölsőt, meg egy farmert és egy dzsekit, ami olyan tipikus Zayn. Majd sűrű elnézések közepette elköszöntem a hordártól, majd siettem vissza.
  - Na hali!!-estem be, majd Zaynt láttam aki éppen tweetelte az esetet..aha!
  -Sziaa!-rám nézett és mindketten feküdtünk a röhögéstől. Majd ő elment felöltözni. 
* * *
 Álltunk a Opera Cadet Hotel előtt, ami már második otthonunkká vált ezalatt az egyhónap alatt, Hilt aznap akkor láttam először. Vajon hova tudnak ezek Niallel eltűnni reggelente?
Álltunk négyen egymás mellett lányok és néztük a hotelt.Olyan filmbe illő jelenet volt ez.  Egy szép betétdal hiányzott csak onnan. Nem hiszem el, hogy itt kell hagyni! Az egyik ablakban megláttam Lorettát, majd két kézzel kalimpálni kezdtem, neki ő meg vigyorogva intett egyet, majd mutatta, hogy majd hív.
 Beszálltunk a limóba és elindultunk a reptérre.
Viszlát Párizs!
 

2012. szeptember 1., szombat

21. rész Bakancslista


Éppen azon a helyen ültünk, ahol Zayn legelőször csókolt meg.Most újra ott ültünk, kemény 4 hetes kapcsolattal, megvolt a legelső vitánk is úgyhogy, nagyon remélem nem lesz több. Ültünk a kertben, a szökőkút peremén, Zayn vállára hajott fejjel, aki az enyémnek döntötte az övét. fél karjával átkarolt.
  -Nem lenne kedved...-kezdte halkan, mire ráemeltem a tekintetem. Húúha..mindig képes vagyok gyönyörködni azokban a szemekben.. -...eljönni velem valahova?-kérdezte.
  - Valahova...-ismételtem.
  - Na?-kíváncsi arccal meredt rám.
  - Jó de hova??-elvigyorodott. Eszelős vigyor, neki ez is hihetetlenül jól állt neki, mint általában minden.
  -Aazz..most maradjon meglepi..-mondta, majd közel hajolt és gyorsan megcsókolt, pontosan ugyanúgy, mint a múltkor éjfélkor.
  -Déja vu..-szólaltam meg egyből.
  -igen? -nevette el magát, majd újra megcsókolt. A szívem 10000rel dobogott, akárcsak a legelső alkalommal, és azóta egyfolytában  átélem, minden csókjával, érintésével.. -szóval?
  -Igen.. szívesen.. -mosolyogtam fülig érő szájjal.-öhm, akkor ez egy randi??-vontam össze a szemöldököm.
  - Vehetjük annak is..igen az!-jelentette ki végül.
 - Jó, de mit vegyek fel, ha nem mondod meg, hogy hova megyünk..??-kérdeztem kétségbeesetten. Látva, hogy Zayn  hajthatatlan, inkább újra ráhajtottam a fejem a vállára.-Utolsó kérdés, mikor lesz?
 -Holnap megfelel myLady??-kérdezte visszafolytott nevetéssel.
 -Hogyne..-feleltem hasonló stílusban. Kicsit elgondolkodtam, alig pár nap van a magyarországi kiruccanásig, aztán megy Amerikába, és ki tudja meddig nem látom. Visszatérve Magyarországra, nem rossz hely. Jártam ott egy párszor... nagynéném férje magyar, így néha meglátogattuk őket. Valamennyire tudok is a nyelvükön, de nem tökéletes. Alice néni és a férje, aki az István névre hallgat, M.o. déli részén laknak, ott, valami földművelési cégjük van...kedvelem Istvánt, rendes ember, de nem beszél angolul, ami kicsit megnehezíti a kommunikációt. Alice néni, édesapám legidősebb nővére, aki 45 éves létére elég fiatalos párjával, kezdeben németül, mára természetesen Al néni is megtanulta a magyart..
  -Szabad tudni min jár az agyad?-kérdezte Zayn szórakozott vigyorral az arcán..és igen ez az arckifejezés is olyan, ha meglátom, egyből lefagyok, és a gyomromban lepkék tízezrei repkednek, szívem a torkomban dobog. Mindez kívülről egy idióta mosoly.- Hahó!- lóbálta meg a kezét az arcom előtt. Mire kicsit felocsúdtam ( nem teljesen ).
  -Öh..bocsi..Magyarországon gondolkoztam..
  - Mit akarsz tudni??Paul elmondott mindent az úttal kapcsolatban, úgyhogy informált vagyok!-húzta ki magát.
  - Ó igen?-kezdtem incselkedve.- Mi Magyarország fővárosa?-Zayn kétségbeesett arcát látva, felnevettem.
  -Nem fair..ezt nem mondta...csak azt, hogy..-gondolkodott egy kicsit, mire beugrott neki.- Budapest!-kiáltott fel hirtelen, mire kicsit összerezzentem, felnevettem.
  -Igen..ügyes vagy.-mondtam és puszit nyomtam közvetlen a szája sarkába.- És akkor mi is oda megyünk...ugye?-néztem rá kérdőn.
  - Aha!-bólogatott.-Egy hét..
  -Mi?-vontam össze még jobban a szemöldököm.
  - Annyi ideig leszünk ott...aztán én és te, Londonba, ahonnan én megyek a fiúk után Amerikába. -magyarázta, nem sok lelkesedéssel, a mondat végén már suttogott.Bátorítóan rá mosolyogtam.
  -Nem lesz gond..-igyekeztem meggyőzőnek tűnni, de hangom kissé megremegett.
~Basszus mit  művelek? Használjuk ki azt az időt amíg még együtt lehetünk! Gyerünk Emma állj fel!!~biztattam magam. Erőt vettem magamon, és felpattantam. Zayn kissé furcsán nézett rám, a kezemet nyújtottam neki, jelezve, hogy ő is álljon fel.
 feltápászkodott a kút párkányáról, majd kérdő pillantást vetett felém.
  -Terv?
  -Séta Párizsban....mindig szerettem volna a barátommal sétálni Párizsban, naplementénél....a bakancslistámon is rajta van!-hatásszünet, majd Zayn elnevette magát. Kissé sértődött arcot igyekeztem vágni, nemszép, hogy kinevet.
  -Van bakancslistád?
  - Természetesen..-bólogattam.
  - Rendben, menjünk..-fogta meg a kezem, majd a derekam, közel húzott magához és megcsókolt. Mivel magassarkúban voltam, így már majdnem elértem az orra magasságát..pff. Elindultunk.-Mi van még a bakancslistádon?
 - Hát...mindig is szerettem volna ejtőernyőzni...-pirultam el.
 - Ejtőernyőzni..-húzte fel a szemöldökét jogosan.
 - Aha..-vigyorogtam. Kicsit furcsállotta, de tovább kérdezett.
 - És még?-faggatott. miközben elértük a lépcsőt, amin bejutottunk a szálló épületébe, már már otthonomnak tekintettem az Opera Cadet-et.
 -Öhm...-belepirultam ebbe a dologba, ugyanis ez a része a listámnak róla és a fiúkról szól..- mondhatok olyat is ami már megtörtént?-pedig azt hittem nemfog.
  - Hogyne..-mosolygott féloldalasan. úristen, hogy közöljem vele, hogy mióta először megláttam a tv-ben szeretem?? ÁÁÁ!!!
  - Emlékszel, az x-faktorra, amiben ti voltatok a sztárok??-kezdtem óvatosan..
  - Em..harmadikok lettünk..
  - Jó nekem ti voltatok a sztárok!!
  -Oké..-nevette el magát.- Amúgy igen, minden percre...felejthetetlen volt. Életem második legnagyobb élménye.
  -Mi az első? -húztam össze a szemem.Ő válasz helyett, hosszasan megcsókolt.- Ó..-mosolyodtam el.-..értem..
  -De ne tereld a témát...tehát igen emlékszem rá.. igen?
  - Mikor legelőször megláttalak..szóval...azóta..szeretnélek megismerni.-kerestem a szavakat.Mire elnevette magát.
  - Hogy érted?-vigyorogtt huncutul. Látszott rajta, hogy érti, de élvezte, hogy kínoz.
  - Ahjjj...-néztem rá fájdalmasan.
  -jó..jó Értem!-nevetett. Majd megölelt. Álltunk az utcán, a naplementében és Ő ölelt, aki a legfontosabb nekem..
Estig elvoltunk, elmentünk az Eiffel toronyhoz, majd vissza..nevettünk rengeteget, mert ő is mesélt a saját listájáról. Tökre normális lista..mint például..szeretne énekelni egyik példaképével Chris Brownnal.
 Hazaérve, elterültem az ágyon, a többiek még ha nem is vagyunk jelen is a mi szobánkat tekintik központi helynek...ott voltak a többiek is, éppen a holnapi programot tárgyalátk..de Lou és Niall vitatkozni kezdett. Az előbbi vidámparkba akart menni, az utóbbi kajáldába...(Nando's)
 Így telt az este további része..és pár nap múlva Magyarország!!

Emma ruhája

 

2012. augusztus 19., vasárnap

sorry #


nembiztos, hogy mostanában sokat tudok írni....nagyonnagyonnagyon sajnálom!!! Mindenki puszkaa!! ♥ Természetesen azért néha jelentkezem...de addig is sziasztok!!! :) ♥

2012. augusztus 17., péntek

20. rész víz

Bocssz, hogy egy ideje nem írtam semmit...de rem. most pótolni fogok!!!!! :D Nem lett túl hosszú azért bocsi...:$

  Éreztem a forró homokot a talpam alatt, mindig szerettem a homokban mászkálni. De most...a világ legjobb pasijával, név szerint Zayn Malikkel az oldalamon elmondhatatlan.Halkan dúdolni kezdtem, hirtelen nem tudtam megmondani mit, de mikor kicsit bentebb jártam a dalban rájöttem, hogy Love you like a love song-ot. Zayn rám nézett, elvigyorodott és ő is dúdolta velem.A refrénnél halkan énekelte..hogy lehet valakinek ilyen hihetetlen gyönyörű hangja? A hihetetlen gyönyörűségtől dúdolni is elfelejtettem.
  -Na miaz??-emelte rám azt a hihetetlen nagy szemét. Majd elnevette magát. Így kintről néztük a többieket mindig...de most..
  -Gyere már be egy nagyon picit..-néztem újra Zaynre, aki reflexből megrázta a fejét.-De kéérleek!!-mondtam majd nagyon közel húzódtam hozzá és megpusziltam az arcát és olyan angyalian próbáltam mosolyogni amennyire csak tudtam. Úgy lázszik hatásos volt mert Zayn elkezdett feltápászkodni.
  -Húú!! Sikerült bejössz velem?-vigyorogtam fel.
  -Nem édesszivem, üdítőért megyek. Dee elgondolkoztam rajta..-mondta huncutan.
  -Mire jutottál?-kérdeztem vissza.
  - Hogy bármilyen szépen is tudsz mosolyogni, -itt megpuszilt a számon.- a válaszom akkor is nem és ne is próbálkozz...
  -De lééégyszi....fogom a kezedet!!-kiabáltam, mivel ő már elindult. Az emberek kicsit megbámultak, hogy miért ordítok....de hát közterület nem? Gyorsan utánafutottam.-Naa...a kedvemért!-mondtam kicsit elnyújtva. Rámnézett olyan félős fejjel.
  -Biztosan fogod?-kérdezte aggódón, mire bólintottam.-És ha azt mondom, hogy kimegyünk...kimegyünk...jó?-olyan ártatlan fejet vágott. Úgy szeretem ha ilyan arcot vág lyan aranyos ilyenkor.
    -Megegyeztünk..-mondtam, és megcsókoltam. Közben megfogta a kezem és kissé elhúzódott.
    -Indulás..-suttogta. Elnevettem magamat, közben elindultunk.
    - Na mi van hirtelen megjött a kedved?-vigyorogtam rá.
    -Nem szeretnék már túl lenni rajta..-vágott vissza. Közben odaértünk a vízhez és ő megállt.
    -Légy erős..-biztattam.Majd kicsit közelebb húztam és megszorítottam a kezét.Épp annyira húztam közel, hogy a sodrás éppen mosta a lábunkat.-Na ugye nem is olyan vészes?
   -Annyira nem..-mondta elgondolkova.
   - Na...gyerünk kicsit bentebb!-és épp a bokánkig ért a víz.Láttam, hogy egyre kezd beparázni..-ne izgulj..nyugi itt vagyok!-mosolyogtam, majd megöleltem.Egy bátoató puszit nyomtam az arcára.-Mehetünk térdig?
   - Hááát....-hezitált.-Na jó!-mondta.Majd lassan bentebb mentünk. Távolabbról hallottam, Harry hangját és Zayn nevét kiáltja.Két másodperc múlva vízcsobogás és A Csapat már itt is volt.
   -Wáááá!! Zayn gratulálok!!-kiabálták egyszerre.
   - Emma, hogy vetted rá erre?-kérdezte Lou.
   - Hát..-kezdtem volna de Harry berobbant mint egy tank és fröcskölni kezdett minket.Zaynen kicsit meglepődve tapasztaltam, hogy elengedi a kezem, és fröcsköli Harryt a térdig érő vízben. Mivel Hil meg engem vett célba így én is harcolni kezdtem, de Hilary taktikát váltott, és rám ugrott. Mindketten elmerültünk a vízben.Éreztem egy erős szorítást még a víz alatt voltam, majd fél másodperc múlva a felszínen.Kinyitottam a szemem és a megmentőm állt előttem még mindig, arcán aggodalom látszódott.
  -jól vagy?-kérdezte, elárulom Zayn mentett meg. Hihetetlen, és még nem akart vízbe jönni..
  - Persze.. -mosolyogtam.- Köszönöm..hogy hálálhatnám meg?-kérdeztem huncutul vigyorogva.Mire Harry és Lou fuldokolni kezdtek a röhögéstől.
  -Majd még kitalálom...-súgta a fülembe Zayn és megpuszilta az arcom. Ajkai helyén, bizsergett az arcom és szerintem kicsit el is pirulhattam, mert Lou és Hazza az arcukra mutogattak és vihogtak akárhányszor  rám néztek.
  -Nagyon vicces...-mondtam majd támadást indítottam ellenük.Zayn eleve mellettem volt, Hil és Niall meg mellénk álltak.
  -Előre!!-kiabáltam és futni kezdtünk előre. Neki Hazzának és Louinak.
 

    

2012. augusztus 13., hétfő

 Wáááááá ...!!! Köszönöm szépen Zsaninak ♥ (Minnie Mouse), egy azt, hogy rendszeres olvasóm, és mert díjat kaptam :Dééés mert imádom a blogját ♥ :D

Szabályok : 
  • Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
  •  A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
  •  11 kérdést kell feltenni a jelölteknek! [bocssz nem jelölök, mert nemtudok... :$]
  •  11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés) 
 11 dolog rólam :
  • A rendes nevem Szabó Nóra Zsófia , de a Nórát rühelllem, így..igyekszem ügyesen titkolni mindenki elől.
  •  Szentesen (Csongrád megyében) élek fizikailag, agyilag meg inkább Londonban, mert az minden álmom kiköltözni...
  • Kedvenc állatom a ló, tehát 7 éve lovagolok rendszeresen... de azonfelül minden állatot szeretek. Két kedvenc lovam Finci ♥ és Pezsgő♥ lovunk..: Démon ( de már nem sokáig, mert eladjuk)
  • Van két macskám ( Cirmi és Nünüke) és egy kutyám (Rikky). 
  • Imádok olvasni..mindent, de leginkább fantasy-t ...
  • Szeretek fotózni és rajzolni. de a lovaglás mellett az írást szeretem a leginkább.
  • Nagyon utálom, a beszédhibát..(pl: innák egy vizet) ettől ráz a hideg, és mindenkit javítgatok és ezt nem mindig veszik jó néven...de hááát ez van
  • utálom ha fotóznak mert anti-fotogén és anti-videogén is vagyok...
  • elég sokáig, úgy gondoltam rossz hatással vagyok a kütyükre  (telefonokra) mert két telefonom ment tönkre spontán.. de most egymásra találtunk a mostani telefonommal (Samsung Galaxy mini)és hihetetlen nagy kocka vagyok
  • Utálok strandolni 2 óránál tovább...
  • Írtó parás vagyok, és nem tudok kiállni közönség elé...(versmondás stb.)
 Válaszok a kérdésekre : 
  1. Mi fog meg először egy könyvben ?                              válaszom: Álatlában úgy szokott ez történni,  hogy ajánlás alapján olvasok leginkább..és akk. a cselekménye...
  2. Szerinted mi jobb ? a.) filmesített változat. b.) könyv      válaszom : Természetesen a könyv.
  3. Ki a kedvenc íród/írónőd ?                                            válaszom: Stephenie Meyer
  4. Kedvenc könyved tőle ?                                                válaszom: Burok
  5. Van valami rendhagyó dolog, amit írás közben végzel ? (gondolok itt zene hallgatás, tv, stb..)   válaszom: zenehallgatás
  6. Hány blogot olvasol jelenleg ?  válaszom : 1-et :D ♥
  7. Rendszeresen hozzászólsz a blogokhoz, amiket olvasol ? igen , igyekszem....
  8. Ha nem, akkor mi szerint döntöd ezt el ? -
  9. Amikor amatőr történeteket olvasol, mi az első ami megfog bennük ? válaszom:  háát itt is azt mondanám, hogy cselekmény, mert olvasom és olvasom ..és megtetszik vaagy nemtetszik..
  10. Mióta írsz intenzíven ? (blogot, füzetbe...) válaszom: 3 éve
  11. Tervezel könyvet kiadni, szeretnél vagy egyszerűen csak hobbiból írsz ?  válaszom: szeretnék majd valamikor ....de jelenleg csak hobbiból

2012. augusztus 11., szombat

19.rész In Peace

Bocsánat, hogy tegnap nem írtam rész, csak nagyon sok elfoglaltságom volt... Szerintem már kíváncsiak vagytok mi Harry titka...akkor nem is húzom tovább az időt...

   Feszült hangulat volt a a kocsiban,  a csöndet csupán a szaggatott légzésem szakította meg. Oldalra fordítottam a fejem. Egy sötétbarna hajú, hosszú fekete szempillájú fiú ült mellettem. Mogyoróbarna szeme nem volt látható, csukott szemhéja alatt. Fülében max. hangerőn ment valami zene. Ő a barátom, Zayn, akivel kapcsolatunk legelső...vitája?? nem mondható annak ugyanis igen szótlanok voltunk az utóbbi órákban. Paul is ott utazott velünk Dan javasolta, hogy hívjuk őt is...arca aggódó volt..Harryéhez hasonló. Vajon miért? Talán ő is benne van Harry titkában?? Biztosan..hisz ő Paul...de akkor Harry vajon miért nem mondta???
  -Valaki pakolt kaját?-törte meg Niall a csendet. Néhány lesújtó  pillantást kapott. Valahogy a rossz hangulatunk átragadt a többiekre is így mindenki magába roskadva ült. Loui eleve megbántódva ült, mert Harry nem mondja el,  hova jár el naponta, ami vicces mert Zaynem is hasonló okokból van bedurcázva rám.-Mivaaan?-nézett Niall értetlenül. Mire Harry váratlanul felnevetett.
  -Mit röhögsz?-vetette oda Loui hidegen.
  - Semmi, csak olyan röhejesek vagytok...TE IS ZAYN!-kiáltotta, mire a mellettem ülő kikapta a füléből a fülhallgatót.
  - Te meg miről beszélsz?-kérdezte összevonva szemöldökét.
  - Arról, hogy feleslegesen sértődtél be Emmára, mikor semmi rosszat nem csinált, csak meghallgatta amit mondtam neki ennyi az egész.-mondta és még mindig nevetett. Zayn rám nézett kereste a tekintetem ránéztem, és bólintottam..miszerint tényleg csak ennyi volt. Ő csak biccentett olyan ' Ezt még megbeszéljük!' stílusban. Majd újra Hazzára fordította a tekintetét.
  -Nem a te dolgod!-vetette oda neki közönyösen.
  -Már hogyne lenne az.. Em a barátnőd és szeret téged..-kacsintott.- hülye vagy ha azért haragszol meg rá, mert megbízható.
  -Nem érted te ezt..
  - De Zayn jobban mint gondolnád...-oldalra fordította a fejét, és Paulra vetette tekintetét kérdőn.  Ő csak bólintott.- Jó. meglepetésnek szántam..de a feszült hangulat miatt nem tartogatom tovább.-kezdte Harry, mire mindenki felkapta a fejét.- Párizs, azaz Francia ország után, nem Amerikába megyünk egyből..teszünk egy kisebb kitérőt.
  -MI?-kiáltott Lou.
  -Mivel, ha már így Európában vagyunk, megkérdeztem egy pár rajongót helyeken plázákban, éttermekben... vegyük például Lorettát, mikor elmentem, vele kérdezgettem, hogy milyen helyeket ajánl ahol koncertezhetnénk. Ő Magyarországot javasolta miszerint ott rengeteg directioner van és várnak ránk...Lou, Niall, Zayn, Liam...az a sok ezer plusz tweet a magyarok voltak.-arcuk értetlenből kezdett átmenni.
  -Tehát Magyarországra megyünk?-kérdezte Niall.
  -Igen Niall... a hónap végén, mi és Hil meg Em..-aggódóan néztem össze Hilaryvel.-Ne aggódjatok, beszéltem Mrs. Taylorral és Lilyvel is..-nézett Hilaryre.
  -de nincs elég cuccom..-kezdtem.
  -Ja és a Csomagjaitok, a Magyarországi útra úton vannak.-kacsintott.
  -Köszi-mondtam és kacsintottam.-mindent.-kicsit megnyomtam a 'mindent' szót, mert nem csak a csomagokra céloztam, hanem arra is, hogy beavatott a titokba és megbízott bennem és most segített Zaynnel kapcsolatban és elmondta az igazat.
  - Várjunk! Paul te tudtad?!-kérdezte Louis.
  - Krhm..hát..khm igen.-hümmögött.
  -Akkor az a cirkusz Harryvel kapcsolatosan mi volt?-hisztériázott.
  -Öhm...kamu?..hehe-idegesen nevetett. Louis már nyitotta volna a száját válaszra, de Liam a vállára tette a kezét.
  -  Elég!-mondta neki majd Harryre pillantott.-A helyszín is megvan?
  -Természetesen. Szerinted, hiába tűntem el??-mondta Harry büszkén vigyorogva.
  - Rendben.-vigyorgott Liam. Hirtelen egy kart éreztem körém fonódni.. Zayn ölelt meg és a fülembe suttogta.
  -Annyira sajnálom, hogy tuskó voltam..remélem meg tudsz bocsájtani..szeretlek Emma!- hirtelen a mellkasomban lévő szorítás, ami az idegességemnek volt köszönhető, megszűnt. Felszabadult lettem, mint aki a fellegekben jár. Két könnycsepp gördült le  az arcomon, olyan boldognak éreztem magam, mint aki menten elszáll.  Ránéztem, és egy utolsó könny futott végig az arcomon és elmosolyodtam. Ő ideges tekintettel méregetett.
  -Nagyon megbántottalak?-kérdezte aggódón suttogva. Mire megráztam a fejem, közel  hajoltam és megpusziltam az arcát. Továbbra is bűntudatos arcot vágott.
 - Ó kérlek, felejtsük el..-súgtam olyan halkan, hogy csak ő hallja meg. Közel húzódtam hozzá, nyakába fúrtam az arcom..- Én is szeretlek ..nagyon!-mondtam hangosan, hogy mindenki hallja, majd felnéztem rá. Elmosolyodott..és megcsókolt.

 

 


  

2012. augusztus 9., csütörtök

18. rész Titok


   -Rendben..értem..mindent megteszek amit csak tudok..-bólintottam komolyan.
   -Köszi Em! Csodálatos vagy!-mosolygott és megölelt. Mosolya őszinte és felszabadult volt, örülök, hogy segíthettem Harrynek naponta 3 órára kiszökni, de mindezt titokban tartani Zayn előtt... meg Hilary, be sem merek ezután menni.
    - Nagyon szívesen..de ugye tudod, hogy ezek után mindenki rám fog szállni??
    - Igen tudom, de te erős vagy és sem Zaynnek sem Hilarynek nem mondod el...de a többieknek sem, de ez magtól értetődik.-vigyorgott.
    - Mi lenne, ha te bemennél én meg itt maradnék, kint?? Csaaak a biztonság..om érdekében.
    -Mi?-nézett rám értetlenül.
    - Te nem tudod milyen a legeslegjobb barátnőd előtt titkot tartani ugye??
    - Nem miért?
    - Na ezaz!!-kiáltottam felháborodva.
    - Megoldod..-vetette oda. Nembaj Harry, adok én neked még lehetetlen feladatot.-éés most befelé mert Zayn megöl, ha pár percen elül nem viszlek vissza..
    - Mi..ezt...honnan veszed h megöl?-néztem rá mint egy elmebajosra..
    -Telepátia...-mutogatott a halántékára.
    -Aaha...ja és mégvalami..ki ne merj menni a szobából és semmiképpen ne hagyj egyedül senkivel..-hadartam.
    - Zaynnel se?-emelte fel a szemöldökét.
    -Ahj ..tudod hogy értem..-löktem meg, mire felnevetett.
   -Oké..oké!-mondta és kinyitotta az ajtót beléptem mire mindenki fetrengett a röhögéstől, Louis meg időközben beszerzett egy olyan Sherlock Holmes-es sapkát és a kezében egy pipával mászkált fel-alá. Igen röhejes látványt nyújtott, így én is felnevettem, Harry is belépett a szobába és ideges, feszült mosolyt erőltetett magára. Hátra néztem, és igyekeztem artikulálva kimondani azt, hogy ' Ne idegeskedj!'  Átvágtam a szobán, Zayn az ablak előtt állt, nekitámaszkodva az ablakpárkánynak. Átöleltem szorosan, mire ő a szemembe nézett amolyan ' Mi volt?' tekintettel. Komolyan, amolyan 'Úgyse szeded ki belőlem!' képet vágtam. Huncutul elmosolyodott, mintha azt mondaná, 'Azt majd meglátjuk!' és puszit adott az arcomra. megfordultam, neki támasztottam a hátam ő a vállamnak támasztotta az állát és átkarolt. Ránéztem az órámra...dél. Kint hőség, ilyenkor két dolgot jó csinálni, strandra menni, vagy teljesen besötétíteni a szobát és egy jó filmet nézni egy nagy tál popcorn-nal.
   - Hé, mi lenne, ha elmennénk strandolni? -vetettem fel az ötletem. Dany elmosolyodott.
   -Én benne vagyok!-mondta lelkesen.
   - Én is!-hangzott mindenfelől. Mindenfelől, kivéve Zayn..megfordultam és a szemébe néztem.
   -  Nem kell vízbe menned...-suttogtam félhangosan. Ő óvatosan elmosolyodott, majd bólintott.
   -Oké készüljünk !-csapta össze a kezét Hilary és tolni kezdte az ajtó felé szerencsétlen Niallt.
   -Jó..jó, de kaját...pakolni kell kaját!-próbálkozott de már kint voltak az ajtón. Mindenki távozott Hil és Niall párosa után. Harry is.
   -Szóval...-kezdte Zayn.-mit akart Harry?-nézett rám kérdőn.
   - Semmi lényegeset...-vetettem oda közben, hogy tereljem a beszélgetést, előkotortam néhány fürdőruhám...és elé pakolam.  Egy sötétrózsaszín masnisat, meg egy amerikai zászlósatkicsit közelebb toltam, mert azokat jobban szerettem mint a többit.-melyiket?-néztem rá olyan szépen, ahogy csak tudtam.
  -Azt az jól néz ki- bökött a rózsaszín masnisra- de mi, hogy semmi lényegeset? Az eltűnéseivel kapcsolatos?-elmondjam vajon Zaynnek? De Harry megkért, hogy senkinek..francba olyan nehéz titkot tartani.
  -Igen azokkal.-nem mondtam el neki semmit...vagyis majdnem.
  -Mmhm...-elgondolkodott.- E..-kezdte volna de gyorsabb voltam.
  - Kérlek Zayn bízz bennem, Harry nem csinál semmi olyat, ami rossz, vagy ami közénk állna...-felállam odamentem hozzá és puszit adtam neki, de semmi reakció.Ő rezzenéstelen arccal ült bámult a semmibe, mint egy kőszobor. Megbántottam. De tudtam, hogy ennek az egésznek később ő is örülni, fog...remélem. Semmi jelét nem láttam  annak, hogy tovább strapáljam magam, így berohantam a fürdőbe magamra kaptam a fürdőruhát meg egy egyrészes pántnélküli szoknyát.


Hajamat hátul összefontam és kihoztam oldalra és a fonat a vállamat verte. Halváy sminket tettem fel vízállót ha már strandra megyünk. Közben Zaynre gondoltam, hogy igazságtalanul viselkedik, velem megérthetné, hogy semmi oka haragudni rám...odakint hallottam a motoszkálást, nekidőltem az ajtónak.Egy könnycsepp száguldott végig az arcomon. Az elsőt követte a többi, végül versenyeztek, hogy ki ér előbb a padlóra. Kint elhalt a motoszkálás, tehát Zayn is elkészült. Ellöktem magam az ajtótól, és belenéztem a tükörbe. A sírástól kicsit felpüffedt az arcom és kisírt szem fogadott... Én így nem megyek sehova!
 

2012. augusztus 8., szerda

17.rész Louis Holmes

Na...sziasztok!A mai napon először, ha minden igaz egyszer még lestek deeee nincs rá garancia!!! na jó olvasást puszi! ♥
Ja és zárójeles, ( A RUHA ÖSSZEÁLLÍTÁST MOST ÉN CSINÁLTAM REM. TETSZIK!)

  Mikor a többiek elmentek a reggeli szokásos teendőiket elvégezni, beszaladtam a fürdőbe, és felkaptam egy szürke halásznadrágot, egy 'Free Hugs' feliratú Hello Kittys felsőt és a Hello Kittys papucsom, ha már a felsőm is olyan..
  Megfésültem a hajam, és láttam, hogy sehogy sem akar állni így inkább össze fogtam a fejem tetején egy kontyba. De mivel ez sem tetszett, csináltam még pár változatot, de egyik sem tetszett, így vissza tértem az eredeti ötletemhez, konty a fejem tetején. Kiléptem az ajtón, addigra már mindenki ott volt, vagyis épp Hilary jött be velem egy időben. Igen neki is sok idő kell a készülődéshez akárcsak nekem. Hosszú újjú fehér, közepén egy szívvel  felsőt, és szürke 'Love Pink' térdgatyát vett fel..


 Mindenki itt volt kivéve...Harryt aki megint nyomtalanul eltűnt. Hol lehet, ha tegnap nem Lorettával volt? És miért órákra tűnik? És miért nem mondja hová? Lehetséges, elmondja majd, ha alkalmas lesz? Hihetetlen sok megválaszolatlan kérdés, és mennyire bosszantó tudatlannak lenni. Elhatároztam, ha egyszer megérkezik, rákérdezek. Most vagy az én mentális gondolatmenetem, vagy a sors akarta így, de Hazza lépett be az ajtón. A mi szobánk már amolyan központi hely lett.
   -Sziasztok!-intett Harry szórakozottan.
   - Hol Voltál?!-kérdezte Louis ingerülten.
   - Sehol!-vetette oda Harry merengve.
   - DE OLYAN NINCS, HOGY SEHOL!-üvöltött- VALAHOL LENNED KELLETT!!
   -Ne izgasd magad, nem lényeg..-mondta hanyagul lezuttyant az ágyra elővette a telefonját és Twitterezett. Pár másodperc múlva csicsergést hallottam a telefonomon a twitter jelzését. Összevontam a szemöldököm, odanyúltam az éjjeli szekrényemhez és feloldottam a zárat.
Harry írt privátban Twitteren.
   *@Harry_Styles
    @ Emma_Taylor

Beszélnünk kell MOST!

miii??? Na mostmár semmit sem értek...gyorsan visszaírtam.
 

*@Emma_Taylor
  @ Harry_Styles

Mesélj! :D

Írtam, mire felugrott és kivonszolt..volna a szobából, de Zayn fogott, és kicsit sem csúnyán nézett Hazzára. Amolyan 'Mit akarsz te a barátnőmtől?!' nézéssel. Harry, olyan semmitmondó tekintettel nézett rá....Talán k is tudnak tekintettel társalogni mint Hil és én? Hiszen egy ideje állandóan együtt vannak és ismerhetik már egymást valamennyire. Végül Zayn is engedett a tekintetén és a szorításon is amivel a derekam fogta, végül elengedett. Harry az ajtón is kívül vezetett.  Majd szemembe nézett és láttam azt a szép zöld, szemet...de valahogy, mielőtt Zayn lett volna nekem, azelőtt meg tudott igézni ma már annyira nem, de kétségkívül hihetetlenül gyönyörű szeme van.Mintha keresné a szavakat, amiket mondani akar..végül megszólalt, lassan magyarázó hangon.
  - Ugye nektek is feltűnt, hogy sokszor eltűntem?
  - Igen, szabad tudnom miért?-kérdeztem karba tett kézzel.
  - Segítened kell!-mondta kétségbeesett arccal.

*Eközben a szobában...

  -Mi ez az egész?-nézett Niall Zaynre, aki csak megvonta  a vállát.
  -Nem tudom.-mondta nyugodtan.
  -Hova vitte?-kérdezte Loui.
  -Szerinted, elmondta, ugyanolyan okos vagyok ebben az ügyben mint te...-vetette oda.
  - Na jó szerintem keressünk nyomokat...MEG KELL TUDNOM HOGY HARRY HOVA JÁR EL!-mondta Loui és diadalmasan fél lábbal az ágyon felemelt kézzel égbe emlet tekintettel kiabált.
   -De Lou...-kedte Liam, de Louis a szavába vágott.
   - Ne most Watson!-emelte fel mutatóujját. Odafutott az ajtóhoz mint aki hallgatózni akar. Pechére az ajtó szigetelt és hangok se ki se be!
   -Tehát most Sherlock Holmes-ost játszunk...-forgatta a szemét Eleanor, mire Danielle és Hilary elvihogta magát.
   - Watson, nem hallok semmit!-kiabált Lou kétségbeesetten! Mire Liam odaállt mellé, és olyan okoskodó fejjel megszólalt.
   - Meert ha szabad elmondanom Loui..-kezdte, de Lou a szavába vágott.
   -Mr. Holmes ha kérhetem..köszönöm.-mondta, mire a három lány visítva röhögött, sőt még Zayn és Niall sem bírták ki így ők is padlón voltak.
   - Tehát Mr. Holmes...-egy pillanatra megállt szája megremegett az elfolytott nevetéstől.- az ajtó..-nembírta ki és elröhögte magát.
   - Komolyabban vedd Watson! Át kell mennünk terepre..-ami alatt Harry szobáját értette.- és nyomokat kell gyüjtenünk.- ami alatt Harry szobájának átkutatását értette.Amit először Ele értett meg így ő reagálta először.
   -Az személyi jogok megsértése...Megtiltom, hogy átkutatsd!-mondta szúrós szemmel.
   - Nők!-legyintett Mr. Holmes.- Watson, -tette a röhögőgörcsöt kapott Liam vállára a kezét.- a házkutatást mára elhalasztjuk.
  

2012. augusztus 7., kedd

16. rész A rejtély

Bocsi, de ez most rövidebb lett mint terveztem... :$



Teljesen megsemmisülve álltam a lány előtt akit, tegnap láttam először, a pizzériában. Talán Harryinél volt? De az öltözéke nem ezt mondja..mintha már láttam volna...
  -Szia..öhm. Emma vagy ugye?-kérdezte bizonytalanul.
  -É..én igen.- furcsán néztem rá.- Hogy hogy itt vagy?-kérdeztem rá, mert már furdallt a kíváncsiság.-Harryvel voltál?
   -Mi? neeeem itt dolgozom-mosolygott majd végigmutatott a szerelésén.
~Basszus, tényleeg! Tehát onnan láttam már ezt a ruhát. ~ ezt a bénázásomat a reggeli fáradtságomnak tudom be, mert iszonyat gáz.
   -Miért gondoltad, hogy Harryvel voltam?-kérdezett rá tök lazán.
   -Öhm..izé...semmi, csak..semmi.-habogtam, mert igazából nekem volt valami olyan ötletem, hogy tegnap Harry Loretta miatt tűnt el.
   - Tegnap nem veled volt?-kérdeztem rá spontán.
   - Nem.-mondta. Kezdett ez az egész egyre gyanúsabbnak tűnni.
   -Jó mindegy is..amúgy te nem a pizzériában dolgozol?
   -De, nagyon kell a pénz, mert szeptemberben Londonba utazom, és ott kezdem a sulit, így több munkahelyem van.-mesélt, furcsa módon indig lekötöttek mások gondjai, mesélései...talán pszichológusnak kéne mennem. Majd Paulon kipróbálom.
   -És hanyadikba mész?
   -Végzős leszek.-feltűnt, hogy a többi franciához képest Loretta nem akcentussal beszél.
  -Hogy lehet, az..-kezdtem.- hogy neked nincs akcentusod?
  - Sokáig Angliában laktunk, csak apa üzleti ügyei miatt át kellett költöznünk Francia országba, és most csere programmal vissza mehetek. De a szüleim azt mondták, csak akkor mehetek, ha megkeresem rá a pénzt.
   -Értem...-bólogattam hevesen és igyekeztem felfogni mit is mondott. Közben rápillantott az órájára.
   - Ne haragudj, de mennem kell, majd még beszélünk.
  -Ó bocsánat, hogy feltartottalak..örülök, hogy kisit jobban megismertelek.-mondtam.
 -Semmi gond, amúgy egy kérdés. Ti együtt vagytok Zaynnel?
 -Igen.-vágtam rá.
 - örülök nektek...amúgy én is hatalmas directioner vagyok!
 - Igen? Ki a fav?
 - Mindenkit szeretek...deee..Harry.-jelentette ki fülig vörösödve.-na tényleg mennem kell.
 -oké, szia!-mondtam és megöleltem.
 -Szia! -kiáltott vissza Loretta és intett. Elindultam visszafele a szobába teljesen elfelejtettem, igazából miért is mentem ki. Benyitottam, Zayn épp a fürdőből lépett ki egy szál boxerben.
  -Szia kicsim!-köszönt. Odajött hozzám és szájon puszilt, de én kicsit gyorsabb voltam és megcsókoltam. - Hol jártál?-kérdezte mikorra szóhoz jutott.
  -Nem hiszed el kivel találkoztam...-mondtam izgatottan.
  -Nem olyan biztos az, kivel? -kérdezte, még mindig ölelve engem.
  -Loretta.-Zayn szeme kicsit nagyobbra nyílt majd elvigyorodott.
  -Harryvel volt? Tu..-kezdte mondani, de a szavába vágtam.
  -Elmondása szerint nem..ugyanis..itt dolgozik..személyzetis cuccban is volt.
  - Akkor nem tudom..-mondta teljesen érdektelenül.
  -Téged nem érdekel?
  -Nem..dee mint látom téged nagyon.
  -Pontosan..-ebben a pillanatban Louis vezetésével bejött A csapat.
  -JÓ REGGELT VIETNÁÁM!-kiabált Lou.-Köszi az "ébresztést" Em!-mondta szemrehányóan.
  -Bocsii..csak..találkoztam valakivel..
  -Úúú Kivel?-mondta Loui fennhangon.- Zayn figyelj rá oda!-súgta tökre halhatóan, mire elnevettem magam.
  - Neem Loretta.
  -az az a csini csirke akire Hazza rákattant?-Mostmár mindenki nevetett.
  -Az az.-próbáltam a nevetéstől szóhoz jutni.
  -Ja amúgy Harry hol van?-kérdezte Eleanor.
  -Nemtudom azt hittem itt van..-válaszoltam.
  - Jaaj akkor nagyobb hangzavar lenne, Louisom egyben kisebb hangerő mint ketten..-legyintett Ele, mire Lou csúnyán nézett rá.- De természetesen így is nagy a zaj!-emelte fel a két kezét védekezőn.
  - Így már jó!-vigyorodott el Loui és megpuszilta Eleanort.
  -Jó de hol van, megint?-szólalt meg Dany is.
  -Nem Lorettával mentek el?-kérdezte Niall.
  - Már mondtam, hogy nem...-néztem rá  furcsán.
  -Uhúú rejtély!-kiabált fel Hil.