nocomment
Nemtudom ismeritek-e azt az érzést, mikor egy dal rólatok szól vagy éppen az a dal téged ábrázol. Egyeseknek egy-egy vidám dal, (bár a szomorúsággal értjük meg a dalokat, addig, csak élvazzük azt) másoknak mint ahogy nekem is egy szomorú az. (zene)Most röviden felvázolnám, hogy igazából mi is történt, amiért ilyen depis hangulatban vagyok.
Ugye voltak gondok a szállodaváltással kapcsolatban, és Zayn és én, meg hát Harry (ugyanis ők ketten találták ki, hogy mi maradunk, Zayn is mikor megkérdezte már eleve úgyvolt, hogy maradunk...és gyönyörűen felépített párbeszéd alatt rávett, h maradjunk..cseles) tehát mi maradunk. A Loui-Eleanor-, Niall-Hil- és Liam-Danielle páros költözött el kicsit nyugisabb helyre. A directionerek azóta megjegyzem csak napi kétszer rontanak be (jobb mint a napi 10) tehát a "stratégia", ahogy Zayn nevezte el, viszonylag bevállni látszik.
Vissza a tárgyhoz, Hilary egy másik szállodában lakik, így a napi shopping is elmarad ami, mivel Niall is jött mindig napi Nando's lett. Ugyanis a város tökre másik pontján van, (khm. Loui és a szervezői képesége).
Mivel így alakult, megbeszéltünk Hillel, hogy ha nem is mindennap de minden másnap megyünk ami ( az egy hét ismeretlen okokból bővült két hétre.Magyar directionerek nagy örömére). A mai nappal együtt 6 alkalmat jelentene, ugyanis a 7-en repülünk Londonba. Én....Zayn....és Hilary.
A tegnapi lett volna a 4., de Hil lemondta ahogy az ezt megelőző kettőt is...:(
A legutóbbi együtt töltött délutánon, jelen volt egy lány, valami Viki...nem nagyon jegyeztem meg a nevét. Hosszú mogyoróbarna haja van, magas, barna szem, szép lány.

Tehát, Vikit a szállodában ismerte meg, és mivel a szüleivel amerikában élt egy darabig így angolul is tud.Nagyon jóban lettek Hilaryvel, mondjuk vele nem is nehéz, ő olyan társaság mágnes túljófej ember típus. De ha nem az lenne nem is ismerném♥.
Hárman sétáltunk az utcán, mi Hillel kicsit inkognitóban voltunk, mert hát 1Ds srácok barátnői..újságok címlapján is voltunk..tehát nem akarunk semmiféle "meglepit". Viki és Hil igazán jól elvoltak ketten, én nem nagyon tudtam hozzászólni a beszélgetéseikhez, de azért igyekeztem néha mondani valamit, de valószínűleg baromságot mondtam, mert mindketten olyan megütközött fejjel bámultak rám. úgyhogy inkább nem mondtam semmit, csak sétáltam mellettük csendben. A délután fénypontja az volt, mikor Viki a telefonjával fotózni kezdett, Hilt, engem, leginkább Hilt...és magát. Rengeteg fotó készült a délutánon, többszáz (ugyanis Viki memóriája megtelt..és szinte üres volt) és egy kezemen meg tudom számolni hogy hányon vagyunk hárman rajta...a többi ő és Hil, és én fotóztam.Ezen jelen esetben nem akadtam ki, mivel, Hilarynek lehetnek mások is a barátai rajtam kívül is...semmi gond.
Azóta nem is láttam Hilt, mert nagy valószínűséggel Vikivel van... nem mondom, hogy nem esik rosszul, mert egy önző alak vagyok..deeee hát most mit tegyek? Ha besértődök azzal miért jobb?? Így ezeket az alkalmakat Elevel és Dannal töltöttem. Mivel gondoltam, holnap is lemondja, így mozit beszéltem meg a lányokkal, 3D-s moziban egy űrhajós narancsos dok. filmet akarunk megnézni.
Megszólalt mellettem a telefonom. Kicsit összerezzentem,mert nem számítottam hívásra.Ránéztem a képernyőre, 'Hil Calling'-gondolkodás nélkül felvettem.
-Hello!-köszöntem bele vidáman.
-Hey Em!! Mi a program holnapra??-úristeeeennn, tökre elfelejtettem!!
-Hogy holnap?Miért mi lesz..??
- Hát, a napi shopping!!-a végét sikította.
-Úgyérted..a minden másnapi shopping, amiből már 3 elmaradt??-kicsit remegett a hangom...
- 2 maradt csak el..
-Hát akkor...annyi, de, nekem a holnap..nemjó..-gyorsan kapkodtam a levegőt.
-MI?! Miéért??-visított, de nem úgy mint az előbb..ez kétségbeesés volt.
-Danivel és Ellel moziba megyünk...-mondtam búbánó hangon.
- De tudtad, hogy holnap napi program van nem?!-vont felelőségre.
- Ó igen, deee mivel eddig 2x lemondtad, gondoltam jól megvagytok..apropó Viki?
-Fotózás..-ó igen miért ne olyan alakkal miért ne lehetne az ember modell...
-Értem..
-De letértél a témáról..olyan keveset vagyunk együtt és te még azt a kicsi időre is programot szervezel??- most nemtudom, hogy ezt komolyan mondja-e.
-Tessék?!-kérdeztem vissza enyhén hisztérikus hanggal.-ÉN?! Én vagyok a láthatatlan, a fotós mert te Vikivel töltöttél 2 ismétlem 2 alkalmat is!!-kiabáltam és könny kezdett csordogálni az arcomon. Az első szerencsés, már a számhoz ért, és megéreztem a sós ízt.-Bocs de nem én szabotálom az időnket!-kiabáltam és lecsaptam a telefont...
To be Continued...

